uj dimenziok
kezemben egy pohar figula zenit, ritka mostanaban ez, egyedul lenni.
komoly gondolkodasban vagyok, kicsi szornyem. lehet, megtalaltam az igazit. az egyiket, mert azt olvastam, tobb van.
mindjart 30 (vagyok), es eddig o az elso igazan, babakocsit tologatni kepesnek gondolt es elkepzelt jelolt. hmm, a legfurabb az, hogy mindezt egy honap utan mondom. es mondtam egy het utan is, mondtam en ezt par nap utan is, magamnak.
kicsit keson derult ki, mennyire handicapped vagyok
az onallosodas utjara tul keson leptem, es tul keson jottem is erre ra, igy most tul sokat toltok a 'mi lett volna, ha...' gondolatok buvkorevel, ami nem jo, mert gyogyithatatlan allapot, az idoutazast meg csak michael j. fox erdemelte ki... mindamellett fox mas miatt szenved, neki sem jobb.
eletvezetesi-szervezesi problemakkal is kuzdok hevesen.
bar ez minden kapcsolat elejen jellemzo. elfolyik az ido, kevesebb jut a konyveimre, a kis hulye hobortjaimra, mert szervezni kell. es az ido, energia. sebaj-sebaj, megeri.
hmm, ezek vannak, haldoklo kis blogocskam. szeretlek, de lassan a feledes homalyaba veszel. ezert is lett a bejegyzes cime ez.
pislakolo langocskadra senki sem kivancsi. ezzel nem is lenne gond, viszont azzal igen, hogy nagyon en sem. latszik, mikor volt ertelmed, mikor volt szuksegem rad, koszonom, hogy segitettel... leginkabb felnoni. nem lettem tokeletes emberanyag, de talan annyira kokemeny sem, hogy ne lehetne tovabb gyurni valakinek, akinek megeri.
én kicsi szörnyem