jelen, múlt, jövő, carpe diem
kaptam meghívót a láthatatlan kiállítás láthatatlan vacsorájára
meg kellene kérdezni a fiúcskát, aki anno körbevezetett, hogy reprodukálja-e azt a finom hátmasszírozást, amit annak idején. és ha űrdiszkó is lesz, elmegyek.
az a baj azzal, ha az ember keveset eszik, viszont alkoholból eleget, hogy nagyon könnyen megárt. ez van most. fél üveg 2000-es gere cabernet sauvignon barrique, amit nem tartogattam se jobb, se szebb napokra, huh, megártott. ébren kell még maradni picit, amíg biztos nem lesz, hogy nem forog a világ. a szoba, az ágy. lenne kedvem valamihez. no látod? pont ahhoz.
a sokk lehet pozitív is. ma egyetlen gondololat jár a fejembe újra, meg újra, meg újra. és nem megy ki. és legszívesebben loop mode-ba kapcsolnék e tekintetben, de nem lehet. hátha múlik picit. egy rettenetes oktatáson ültem, de teljesen máshol voltam. testileg ott, szellemileg dimenziókkal odébb. nem számít, nektek, én meg nektek nem. nem is érdekel titelek a rébusz, rémusz bácsi.
kiskatonámat érdeklem legalább, picit tást kis. asszem, nem tudom, picit, kicsit ittam, anyu is, aki meg szakítósdi levelet kreált helyettem, valakinek, de minek, neki már nem, felesleges. megyek.
ezt nem akarom visszaolvasni, újra élni, se nem remélni, hogy egyszer, valamikor kirabolod a lelkem.
én kicsi szörnyem